Hajnalodik a város felett… Messzire látok innen fentről. A régi házból, ami sosem fejeződött be. Homályosan látom a távoli házak tetejét, ahogy homályosan látlak már téged is.
„Sokszor, ha választani kellett, a rosszabbat választottam, a csúnyább almát, a nehezebb feladatot, mert azt éreztem, hogy majd jobbá, kecsegtetőbbé teszem… A tökéletlen mindig jobban vonzott. Talán mert semmi sem volt tökéletes körülöttem.” – Határozott stílus, mesebeli otthon, békés mosoly és tiszta szemek – Hájas Réka festő, rajztanár, háromgyerekes édesanya, egyedül, Kecskemét belvárosától nem messze… elrepít minket az ő világába, ahol jó lenni.
Szeretném, hogy a végső elszámolásnál, helyesen tudjak válaszolni… mert hiszem, hogy a kérdés nem az lesz, hogy mit kaptál, miket szereztél, hanem hogy mit adtál, és amit te kaptál, azt miként használtad, és tovább adtad-e? Abból tudsz csak adni, amiből neked is van… Egy zenész, akiből árad a jóság és a béke, akiről sehol máshol nem lehet olvasni ilyen közelről… Három gyerekes édesapa, férj, barát, csapatjátékos, tanár és ráadásul Kossuth és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos… Borbély Mihály meséli el történetét.
Férjem, Mihály egy dunántúli faluban született, szülei hatodik gyermekeként, egy pincében, amikor a front elérte szülőfaluját. Világ életében szorgalmas volt, aktív, eleven és szívet tépően jóképű. Szorgalma meglátszott abban, ahogyan segített, tanult és dolgozott. Ha kellett teheneket őrzött, vagy a vagonokból kihullott szenet szedegette fel.
Te, aki sosem vettél el tőlem, csak adtál. Azt mondod, ez kölcsönös. 80 évesen nyitottad ki a szemem a te világodra, arra, aminek így, még én is adhatok.
Melletted ébredek. Te mélyen alszol, én sokat forgolódtam az éjjel. Enyhén nyitva a szád és lassan veszed a levegőt. Feléd nyúlok, a borostás arcodhoz, de félúton megáll a kezem. Elszoktam ettől a mozdulattól. Szürkés pára telepedett rám, ahogy az ablaküvegre. Az idő szinte mozdulatlan, de most pont jó, hozzám közelálló.
Egy vajdasági, szőke kisfiú, aki egy tikkadt, csendes vasárnapi délután elkobozta édesanyja fényképezőgépét… Az első fotóját sosem láthatta, mégis ő lett a hazai National Geographic legtöbbet publikáló magyar fotóriportere. Reklámszakember, dizájner, fotóriporter, aki megtanult mesélni szavak nélkül. Radisics Milán története.