Gyerekként ismerték meg egymást, de már akkor érezték: összetartoznak. Majd huszonegy évvel később, szinte mindenüket elveszítették, egy ideig félő volt, hogy egymást is. Az élet alaposan próbára tette házassági fogadalmukat, de ők azóta is, muskétásként védelmezik egymást és bővülő családjukat.
1979 tanévkezdésében hamar jött az ősz. A falevelek már a talpunk alatt ropogtak. Elegáns, fehér ingben voltál, amikor a Balett Intézet néptánc tagozatának C osztályában megláttalak. Majd néhány órával később a Kazinczy utcai táncteremben, az inget, fehér atlétatrikó, harisnyanadrág és néptánc csizma váltotta fel.
Férjem, Mihály egy dunántúli faluban született, szülei hatodik gyermekeként, egy pincében, amikor a front elérte szülőfaluját. Világ életében szorgalmas volt, aktív, eleven és szívet tépően jóképű. Szorgalma meglátszott abban, ahogyan segített, tanult és dolgozott. Ha kellett teheneket őrzött, vagy a vagonokból kihullott szenet szedegette fel.
Te, aki sosem vettél el tőlem, csak adtál. Azt mondod, ez kölcsönös. 80 évesen nyitottad ki a szemem a te világodra, arra, aminek így, még én is adhatok.
Melletted ébredek. Te mélyen alszol, én sokat forgolódtam az éjjel. Enyhén nyitva a szád és lassan veszed a levegőt. Feléd nyúlok, a borostás arcodhoz, de félúton megáll a kezem. Elszoktam ettől a mozdulattól. Szürkés pára telepedett rám, ahogy az ablaküvegre. Az idő szinte mozdulatlan, de most pont jó, hozzám közelálló.
Adatvédelmi tájékoztató | Felhasználási jogok | Kapcsolat
© 2021 Neked elmesélem | Designed by KOLORdsgn
