Az aranyérem magával hozott egy 180°-os fordulatot. Kamerák kereszttüzébe került, magazinok lapjaira, riporterek figyelmébe – és valahányszor kérdezik, a válaszaiban mindig ott van egy stabil, belső hit. Ami ahhoz köthető, amit még kislányként kérdezett egy vasárnapon az apukájától: „Szerinted én miért születtem így?” „Valószínűleg Istennek terve van veled.” Illés Fanni paralimpiai bajnok meséli el a történetét.
Apám ilyen volt. Az első férfi, aki megteremtette anyám vágyott világát, és akit más tekintetben is méltónak érzett magához. Túlságosan is. Megesett, hogy szeretni merte.
Valamiért egyedül akartunk lenni, egyedül mindazzal, amit ott, abban a hittel teli, rettenetesen szegény országban láttunk. De ha valahol, akkor itt nem lehettél egyedül. Alattunk elterült az etióp fennsík, forrón tűzött le ránk a nap, és gyönyörű kilátás nyílt több száz kilométeres távolságba.
Minden szépben Magát látom. Ön a drága vigasz, hogy létezik.
Éjszaka borul a napra, aminek csókja vörösen búcsúztatja az eget.
Édesapám okos, jóképű, ambiciózus férfi volt, és számomra teljesen megközelíthetetlen. Szinte nem is ismertem, nincsenek vele emlékeim… Illetve de, egy valamire mégis emlékszem, ami nem emlék, hanem sokkal inkább egy érzés, egy vágyakozás, hogy szeressen engem. Mindig irigyeltem az olyan lány gyermekeket, akiket átölelt az édesapjuk.
Gyerekként ismerték meg egymást, de már akkor érezték: összetartoznak. Majd huszonegy évvel később, szinte mindenüket elveszítették, egy ideig félő volt, hogy egymást is. Az élet alaposan próbára tette házassági fogadalmukat, de ők azóta is, muskétásként védelmezik egymást és bővülő családjukat.
Megtapasztaltam: kell az önkontroll. Sokáig hittem, ha színpadra állok, legalább arra az időre, le kell tudnom tenni a fájdalmam.
Adatvédelmi tájékoztató | Felhasználási jogok | Kapcsolat
© 2021 Neked elmesélem | Designed by KOLORdsgn
