Édesapám okos, jóképű, ambiciózus férfi volt, és számomra teljesen megközelíthetetlen. Szinte nem is ismertem, nincsenek vele emlékeim… Illetve de, egy valamire mégis emlékszem, ami nem emlék, hanem sokkal inkább egy érzés, egy vágyakozás, hogy szeressen engem. Mindig irigyeltem az olyan lány gyermekeket, akiket átölelt az édesapjuk.
Gyerekként ismerték meg egymást, de már akkor érezték: összetartoznak. Majd huszonegy évvel később, szinte mindenüket elveszítették, egy ideig félő volt, hogy egymást is. Az élet alaposan próbára tette házassági fogadalmukat, de ők azóta is, muskétásként védelmezik egymást és bővülő családjukat.
Megtapasztaltam: kell az önkontroll. Sokáig hittem, ha színpadra állok, legalább arra az időre, le kell tudnom tenni a fájdalmam.
Nem engedem, hogy a nők bántsák magukat. Hogy elmondják miért nem szépek, miért nem értékesek és miért nem szerethetőek. A nők többsége bántja magát, mint ahogyan egykor én is tettem.
Volt egyszer egy életem, egy ma már nem létező Jugoszláviában, annak egy meghitt, kedves, egyszerű kis falujában, Csantavéren, ahol megtanultam: nincs fontosabb a szabadságnál.
Egy átlagos reggel. Homályosan pislogok bele az új nap kezdetébe. Hajcsatt, és a szokásos mozdulat, amivel feltűzöm a hajam. Egy pohár víz, minden ugyanaz, és mégsem. Visszafekszem, ma úgysem sietek sehova, nem várnak sehol.
Egyetlen dolgot hoztam el abból a házból, melynek falai között apám mindig szótlanná vált. Nem beszéltünk arról, hova megyünk, honnan jövünk, mintha az az idő, amit az egykori családi otthonban töltöttünk, nem is volna.
Látványosan szenvedett. Szinte kérte, hogy sajnáljam. Amikor közel voltam, és tudta, hogy közel vagyok, lassabban állt fel, többet remegett, erőtlen kedvtelenséggel csavarta le a kupakot. Mutatni akarta, hogy nehéz, hogy fáj.
A bal karomon egy kopott, zöldeskék, de bájos mákvirág, a jobbon egy élénkebb, élettel teli páfránylevél és kardos pillangók… Ez mind én vagyok, olyan valaki, aki mindig lázadt a szürkeség, az egyhangúság, a kiszámíthatóság és a drága szülei féltő szavai ellen.