1979 tanévkezdésében hamar jött az ősz. A falevelek már a talpunk alatt ropogtak. Elegáns, fehér ingben voltál, amikor a Balett Intézet néptánc tagozatának C osztályában megláttalak. Majd néhány órával később a Kazinczy utcai táncteremben, az inget, fehér atlétatrikó, harisnyanadrág és néptánc csizma váltotta fel.
Volt bennünk valami egyforma. Gyakran mondtad: „Mintha édesanyámat látnám benned.” A nagymamát, aki nyolc gyermeket szült, akik közül kettőt korán elveszített. Igazi tyúkanyó típus volt, aki mellé jó volt odabújni. Az a fajta béke áradt belőle, amikor egy ember már képes lemondani bármiről, aki már nem fél, aki már csak, és kizárólag önmagát adhatja.
Melletted ébredek. Te mélyen alszol, én sokat forgolódtam az éjjel. Enyhén nyitva a szád és lassan veszed a levegőt. Feléd nyúlok, a borostás arcodhoz, de félúton megáll a kezem. Elszoktam ettől a mozdulattól. Szürkés pára telepedett rám, ahogy az ablaküvegre. Az idő szinte mozdulatlan, de most pont jó, hozzám közelálló.
Adatvédelmi tájékoztató | Felhasználási jogok | Kapcsolat
© 2023 Neked elmesélem | Designed by KOLORdsgn
