Drága Kisasszony

Majdnem csonkig égett a gyertya előttem. Alig tudom a papírt elhelyezni az asztalon, annyi vázlat, térkép és ügydarab vesz körül. Már készültem a levélírásra, de hiába kezdek bele, máris félbe kell szakítani. Mostanában elkerül a posta. Otthonról kapok egy-egy lapot, de mindenki más hallgat. Mi lehet ennek az oka? Igaz, van, hogy elfogynak a szavak.

Vasárnap szerettem volna írni Magának, de nem engedte a sors. Pedig szép vasárnap volt. A nyár szétfolyt a völgyben, a patak elcsendesedett, de csillogott, és a hegyek tiszták voltak, levetették ködsapkájukat.
Minden szépben Magát látom.
Ön a drága vigasz, hogy létezik. Egy férfinak nem illik panaszkodni, de mikor csupa fáradt lemondás vagyok, egy nagy belenyugvás, merészen Magára gondolok és akkor a megviselt, mostoha hétköznapok nem hétköznapiak többé. Magával semmi sem az.

Olyan jó, hogy legalább az emlékeim között őrizhetem, félthetem, hogy megtapasztalhattam, milyen szép volt élni. Itt kiesek az időből.
Nincs semmi ami tájékozódásul szolgálna, vagy tán direkt nem is keresem. Így nem tudom, hogyan tűnik el az idő.
Nincsen búza, gabona, se különböző időben érő gyümölcsfa. A természethez igazodom, nincs se naptár, se óra. Támpont nélkül bolyongok a nyárba, de azt tudom, hogy öt éve fogadtam a szívembe Magát, ezt sosem felejtem. Ez elég stabil támpont lesz nekem. A többit majd egyszer, ha lesz ilyen… együtt számoljuk tovább!

Kézcsók, Anti
1944.

– A levél alapjául egy 1944-es valódi levél szolgált, egy elfeledett padlásról. –