Felülnézetből minden szép
Egy vajdasági, szőke kisfiú, aki egy tikkadt, csendes vasárnapi délután elkobozta édesanyja fényképezőgépét… Az első fotóját sosem láthatta, mégis ő lett a hazai National Geographic legtöbbet publikáló magyar fotóriportere. Reklámszakember, dizájner, fotóriporter, aki megtanult mesélni szavak nélkül. Radisics Milán története.
Volt egy szokás, egy rituálé a Vajdaságban: a keresztelőkor összegyűlik a család, és a küszöbre különböző tárgyakat helyeznek, a keresztelendő gyereket pedig leteszik a földre, és hagyják szabadon mozogni. A kisgyermek, ahogy átmászik a küszöbön, ösztönösen hozzányúl az egyik tárgyhoz. Apró ujjaival szorosan öleli körül az ismeretlen „zsákmányt”, nem sejti, hogy amit fog, élete első iránytűje, mert a hagyomány szerint amit először megérintünk, ahhoz kapcsolódik majd későbbi hivatásunk. (mosolyog)
A szüleim elmondása szerint én egy ceruzához nyúltam, ami művészi vonalat sejtetett.
Talán nem véletlen, hogy a ceruzát választottam. Csalafinta, nyughatatlan gyerek voltam, aki jól el volt egyedül, aki mindig ügyködött valamin. Csúzlikat gyártottam, deszkákat farigcsáltam gólyalábakhoz, és nyílvesszőket készítettem. Mindig volt egy jellegzetes korszakom: jégkoris, biciklit bütykölő és bunkert építő időszakom.
Egy kis településen, a vajdasági Szenttamáson nőttem fel, kertes családi házban. A vidéki életből adódóan a természet mindig ott volt körülöttünk, benne éltünk. A szomszéd gyerekekkel rendszeresen kijártunk játszani a falu végén elterülő hatalmas rétre. Ha pedig cirkuszolni akartunk, kiönteni a bennünk forrongó kamaszvért, a közeli téglagyár katakombáiban mászkáltunk. (nevet)
Mind a négyüktől tanultam valamit: anyuéktól és a két nagyszülőmtől is, akiket még ismerhettem. Anyai nagymamámtól a munkabírást, a tenni akarást. Azt tanította, hogy a két kezedet arra használd, hogy létrehozz valami jót. Apai nagyapámtól pedig a bohém életérzést, az életigenlést és annak féktelen élvezetét tanultam. Horgászott, sakkozott, amatőr színész volt, és nagyon szerette a jó zenét, a jó bort és a pálinkát. A két nagyszülő tűz és víz volt. Egy időben próbáltak együtt is lakni, de annyira mások voltak, hogy nem bírták sokáig. (nevet)
Ez a kettősség bennem is megvan, a szorgalom és a könnyedség.
A történet folytatása: https://kepmas.hu/neked-elmeselem-felulnezetbol-minden-szep
ÍRD MEG NEKEM A VÉLEMÉNYED!